NAV adóbevallás 2017 Ébresztő, nem lesz az annyira egyszerű!

NAV adóbevallás 2017 Ébresztő, nem lesz az annyira egyszerű!

A tervek szerint a NAV 2017-ben közel 4 millió adóbevallást készít majd el helyettünk. Érdekes dolog ez! Végiggondoltam a dolgot és megmutatom neked, hogy ez miért képtelenség 🙂 A legfontosabb okot a végére írtam. Gyere és gondolkozzunk együtt!

Már tavasszal és egy újabb hullámban ősszel is zengett a sajtó a NAV adóbevallás készítési potenciáljától. Ebben a cikkben most végigmegyünk a hivatalos közleményen, s közbe szurtam a saját gondolataimat, tényadatokkal alátámasztva. Idézőjelbe tettem  a hivatalos MTI tájékoztató szöveget, alá normál betűkkel a saját kommentemet.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője korábban azt mondta, 2017-től már majdnem 4 millió állampolgárt “szabadít meg” az adóhivatal az szja-bevallás kötelezettségétől.

A terv alapjaiban sántít. Egyszerűen azért, mert alig van ennyi adózó ebben az országban 😉  Az alábbi táblázatot a NAV adta ki, összefoglalva benne, hogy milyen adóbevallási formákat választottunk az elmúlt két évben.

adobevallas2014-2015

Forrás: NAV 2016.10.19-i közlemény http://nav.gov.hu/nav/sajtoszoba/hirek/A_2015__evi_szemelyij20161019.html

Nézd csak! 2015-os jövedelemről 2016-ban hány embernek csinált a NAV adóbevallást? 265 122+171 723= 436 845. Na ezt 2017-ben feltornázni 4 millióra igen szép kihívás lesz! 😀

A törvényjavaslat szerint a NAV elkészíti azoknak a magánszemélyeknek az szja-bevallását, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást vagy azt a munkáltató nem vállalta. Az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év március 15-ig közzéteszi az ügyfélkapu használatával egy erre a célra létrehozott elektronikus felületen.

Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, március 15-ig postai úton, sms-ben vagy elektronikus úton kérheti, hogy a NAV a bevallási tervezetet papíralapon, postán küldje el neki. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó születési időpontját és adóazonosító jelét is.

Ez elég egyértelmű. Egyébként az Ügyfélkapu használatától a rutinos számítógép-használók is sikítófrászt kapnak. Időnként Én is 😉 Elképzelem, hogy egyszerre 4 millió magyar ül a gép előtt és kollektíven égnek áll mindenki haja! 😀 😀

Az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők valamint az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek részére nem készít a NAV adóbevallási tervezetet.

Tiszta sor, a vállalkozók továbbra is támaszkodjanak a könyvelőjükre.

A bevallási tervezet tartalmazza az szja törvény és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmeket és azok adóját, az egyszerűsített foglalkoztatásból származó, a mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet, a különadó-alapot képező bevételt és annak adóját valamint az egészségügyi hozzájárulás (eho) alapját képező jövedelmet és az utána fizetendő ehot.

Itt már komoly fenntartásaim vannak. Ugyanis rengeteg adat nem áll a NAV rendelkezésére! Nézzünk pár példát:

  • eladtad az ingatlanod: a bevételről, a jövedelemről (jelenleg) senki nem ad adatot az adásvételkor
  • kiadó lakásod van: akár bérbe adod, akár szálláshelyként üzemelteted a lakást, nincs semmiféle beszámolási kötelezettséged év közben. Honnan szedne számadatokat a NAV az adóbevallásodhoz?
  • kisbabát vártok és év közben nem akarod igénybe venni: a terhesség 91. napját az orvos nem jelenti be a NAV-hoz….
  • családi kedvezményedet megosztod a pároddal: honnan tudnák, hogy ti milyen arányban akartok osztozni az adókedvezményen? Főleg, ha év közben nem is veszitek mindet igénybe!
  • beteg leszel: a súlyos fogyatékosságra való jogosultságodról honnan szerez a NAV infót?
  • a brutál mértékű első házasok kedvezménye is megosztható: erről sem kap az adóhivatal infót
  • önálló tevékenységből van jövedelmed: ezek többségéről aztán végképp nem sok adat megy be év közben

Akkor végülis kinek tudja 2017-ben az adóhatóság az adóbevallását megcsinálni?


Szinte csak azokról van a NAV-nak teljes körű információja, akiknek kizárólag bérjövedelmük volt (fix munkahelyről vagy eseti jellegű munkából) vagy valamilyen kifizetőtől szereztek jövedelmet és adókedvezményt sem igazán vesznek igénybe. Háááááát, ilyenből nehezen jön össze 4 millió ember, ugye?

Ha mégis van kedvezményed, akkor persze átírhatod/ javíthatod az adóbevallás-tervezetet, olvassuk csak tovább:

Ha az adózó nem ért egyet az adóbevallási tervezetben feltüntetett adatokkal, május 20-ig kijavíthatja, illetve kiegészítheti az erre a célra kialakított elektronikus felületen vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bevallást nyújthat be. A postai úton megküldött tervezetre is ez vonatkozik.

Amennyiben az adózó május 20-ig nem korrigál vagy nyújt be más módon bevallást, az adóbevallási tervezet általa benyújtott bevallásnak, a benne szereplő adó általa bevallott adónak minősül. Ha valaki több bevallást is benyújt, akkor az első (ideértve a munkáltatói adómegállapítást is) minősül a bevallásának.

Itt a lényeg! Ha valami nem stimmel, neked kell számolgatni, javítani.

Ez mit jelent? Azt, hogy Neked tökéletesen tisztában kell lenned az összes adótörvénnyel, szabállyal! Profin kell eligazodnod az adóbevallás nyomtatvány sorai között! Mint egy könyvelőnek!

Ne ringasd magad abba a tévhitbe, hogy a NAV kiszámolta és az úgy mindenképpen jó is lesz.

Az adatokért, az adóbevallásod hibáiért teljes körűen felelős vagy!

Bevállalod??

Mindenesetre nézd meg, milyen alternatívát ajánlok Neked, kattints ide: adóbevallás készítése
en_piros

Szemfelnyitogató üdvözlettel: Molnár Anita családi adótanácsadó

De jó cikk! Meg is osztom az ismerőseimmel!narancs nyil

Köszönöm, hogy elolvastad!

Tanulj velem! 

Ingatlan bérbeadás adózása („albérlet”) tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/

Szállásadó leszek!az ötlettől az első vendégig – tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/szallasadas-apartmankiadas-kepzes/

Szállásadó vagyok! – de vajon mindent jól csinálok?? Közösségi ÁFA, számlázás, TFH – tantermi képzés részletes infók itt:
https://tudatosadozo.hu/szallasado-vagyok/

Úristen, áfás leszek! – előadás 12 milliós bevételt átlépőknek

Részletek: https://tudatosadozo.hu/uristen-afas-leszek/

———————————————-

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó, az ingatlantulajdonosok adótrénere

———————————————-

 

Tök jó hírleveleket szoktam írni az olvasóim szerint. Érdemes egy próbát tenned velem, csak az emailcímed kell hozzá 🙂

  • Tippek: az éppen aktuális tennivalókra felhívjuk a figyelmed
  • Idő: a magazinban a blog havi cikkeinek rövid kivonata is bekerül átkattintható linkkel, így csak azt olvasod, amire tényleg szükséged van
  • Biztonság: ha hirtelen kérdésed merül fel, tudod, hogy van kihez fordulnod. Élj a lehetőséggel bátran!
  • Nyugalom: nem tömjük tele a postaládádat, havonta 1 levélre számíthatsz.

Iratkozz fel, megéri!