Jogsit szerzett a gyerek? Az állam 25 ezret ad érte!Jogosítvány állami támogatással

Minden fiatal felnőtt álma, hogy megszerezze a jogosítványt és feszíthessen saját járgányban (vagy a szülőkében.) Évente 50 ezer fiatal fut ennek neki és 30 ezernek sikerül is.

Ha megvan a KRESZ vizsgád, gratulálok! Olvasd el hogyan szerezheted vissza az árát!

KRESZ vizsga állami támogatása

Tudjuk, hogy a jogosítvány megszerzése nem olcsó. Az állam 2018. július 1-től érvényes jogszabály alapján maximum 25 ezer forinttal járul hozzá a KRESZ vizsga sikeres letételéhez. Nem kifejezetten adótéma, de sokakat érinthet.

A KRESZ vizsga támogatás feltételei

Nézzük milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy megkapd ezt a támogatást:

  • 2018. július 1 után tettél sikeres KRESZ vizsgát
  • nem múltál el még 20 éves a KRESZ vizsgád napján
  • „B” kategóriás jogosítványt kívánsz szerezni vagy már szereztél is
  • A sikeres KRESZ vizsgád egy éven belül tetted le (Igen, 1 évre visszamenőleg is lehet kérni)

Mit támogatnak?

A támogatás a KRESZ tanfolyam díjára és a sikeres vizsga igazgatási szolgáltatási díja, legfeljebb 25 ezer forint.

Ez egy utólagos támogatás! Te ( vagy a szüleid) kifizetitek az autósiskolának a teljes díjat, majd utólagosan tudod a 25 ezer Ft támogatást igényelni.

A magyar vállalkozói szokás…..

A támogatás bevezetésekor a legtöbb autósiskola megemelte a KRESZ-oktatás díját…. akár 25 ezer Ft-tal….. no comment…

Azért én találtam egy budapesti autósiskolát, ahol nem ez történt!

Sőt, nagyon korrekten kialakítottak egy kifejezetten diákoknak szóló ajánlatot, ahol a KRESZ-oktatás díját lecsökkentették, pont 25 000 Ft-ra – így tényleg a Te zsebedbe kerül az állami támogatás! Ráadásul vannak hétvégi csoportjaik is! Róluk beszélek: Atilos autósiskola

Hogyan kérheted a KRESZ vizsgádhoz járó állami támogatást?

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kell formanyomtatványt vagy elektronikus űrlapot beküldened.

Postai úton a Budapest 1820 címre kell elküldened az aláírt példányt.

A formanyomtatványt az alábbi linken éred el: nyomtatvány

Ha még nem múltál el 18 éves, vagy gondokság alatt állsz, akkor a törvényes képviselőd (szülő vagy gondnok) nyújthatja be a kérelmet! Ha már betöltötted a 18. életévedet, saját magad kérheted.

Hitelt érdemlően igazolnod kell, hogy megfizetted a KRESZ tanfolyam és a vizsga díját. Ezt bárhogy igazolhatod, ha abból megállapítható a vizsgázó neve, a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyam és KRESZ vizsga összege és a díjak megfizetésének ténye.

Ezt legegyszerűbben úgy tudod hitelt érdemlően megtenni, ha kérsz egy igazolást a képző szervtől (vagyis az autós iskolától).

A nyomtatványt kitöltöd, aláírod, vagy aláíratod a szüleiddel és az igazolással együtt elpostázod a a Budapest 1820 címre.

Ha elektronikusan küldöd be, szkennelni kell az igazolást és úgy beküldeni.

A Magyar Államkincstár megvizsgálja a jogosultságod, erről határozatot hoz és a határozat kiadását követően 13 napon belül intézkedik a támogatás kiutalásáról. Fontos! Csak magyar bankszámlára utalnak, sem készpénzben, sem külföldi számlaszámra sem teljesítenek kifizetést!

Kell-e adót, szja-t fizetni a támogatás után?

A kapott támogatás teljesen adó- és illetékmentes!

Külföldieknek is jár!

Felmerülhet a kérdés mi történik, ha nem magyar állampolgárságú fiatal szerez Magyarországon jogosítványt? A sikeres KRESZ vizsga után nekik is jár az állami támogatás. Ők az alábbi feltételekkel igényelhetik a támogatást:

– a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek (vagyis az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok állampolgárai, valamint családtagjaik),

– nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárokkal azonos elbírálás alá eső külföldi,

– azoknak az országoknak az állampolgárai, amelyekben a magyar állampolgár a viszonosság elve alapján igénybe veheti az adott állam felsőoktatási szolgáltatásait,

– a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény (a továbbiakban: kedvezménytörvény) hatálya alá tartozó, de magyar állampolgársággal vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személy,

– a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott – magát magyar nemzetiségűnek valló – harmadik országbeli állampolgár, feltéve, hogy nem áll a kedvezménytörvény hatálya alatt és magyar állampolgársággal sem rendelkezik,

– a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU Kék Kártyával) rendelkező harmadik országbeli állampolgár,

– az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok.

(forrás: a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 39. § (1) bekezdés a) és c)-h) pont)

A nem magyar állampolgárságú kérelmezőknek a támogatáskor csatolni kell a személyazonosság igazolásához az érvényes úti okmányt vagy személyazonosító igazolványt, regisztrációs igazolást vagy a lakcímkártya másolatot.

Az utolsó két pontban említettek esetén a megjelölt státuszt  igazoló okirat másolata is szükséges. Az EU Kék Kártyával rendelkezők a státuszt igazoló tartózkodási engedéllyel, az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási engedély másolatának benyújtásával igazolhatja.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Tanulj velem! 

Ingatlan bérbeadás adózása („albérlet”) tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/

Szállásadó leszek!az ötlettől az első vendégig – tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/szallasadas-apartmankiadas-kepzes/

Szállásadó vagyok! – de vajon mindent jól csinálok?? Közösségi ÁFA, számlázás, TFH – tantermi képzés részletes infók itt:
https://tudatosadozo.hu/szallasado-vagyok/

Úristen, áfás leszek! – előadás 12 milliós bevételt átlépőknek

Részletek: https://tudatosadozo.hu/uristen-afas-leszek/

———————————————-

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó, az ingatlantulajdonosok adótrénere

———————————————-

 

Tök jó hírleveleket szoktam írni az olvasóim szerint. Érdemes egy próbát tenned velem, csak az emailcímed kell hozzá 🙂

  • Tippek: az éppen aktuális tennivalókra felhívjuk a figyelmed
  • Idő: a magazinban a blog havi cikkeinek rövid kivonata is bekerül átkattintható linkkel, így csak azt olvasod, amire tényleg szükséged van
  • Biztonság: ha hirtelen kérdésed merül fel, tudod, hogy van kihez fordulnod. Élj a lehetőséggel bátran!
  • Nyugalom: nem tömjük tele a postaládádat, havonta 1 levélre számíthatsz.

Iratkozz fel, megéri!