Mennyi idegenforgalmi adót kell elkérni a vendégtől? Hogyan kell számolni? Idegenforgalmi adó mértéke 2018-ban

Az idegenforgalmi adó egy helyi adó. Az IFA mértékét az Önkormányzatok szabják meg. Az IFA maximális mértékét a helyi adókról szóló törvény szabályozza. A helyi adókról szóló törvényt úgy képzeld el, mint egy étlapot. Rengeteg fajta helyi adó létezik Magyarországon és ebből a menüből választva a helyi Önkormányzat dönti el, hogy melyik adót vezeti be és milyen mértékben.

Idegenforgalmi adó mértéke, IFA összege

A vendégeid adatait egy vendégkönyvben kell vezetni, ez alapján kell az idegenforgalmi adót kiszámolni.

Idegenforgalmi adót azoknak kell fizetni, akik nem állandó lakosként az adott település területén legalább egy éjszakát eltöltenek. Az idegenforgalmi adó mértékét kétféle módon lehet megállapítani.

  1. Az eltöltött vendégéjszakák utáni fix összegben vagy
  2. A szállásdíj százalékában kerül meghatározásra

A fenti két lehetőség közül az Önkormányzati képviselő testület hivatott eldönteni, hogy melyik módszert választja és az IFA mértékét is Ők döntik el. Az idegenforgalmi adó összege évről-évre változhat.

A budapesti kerületekben jellemzően a százalékos mértékű idegenforgalmi adó került bevezetésre. A belső kerületekben általában 4% az idegenforgalmi adó, a külső kerületekben pedig ennél alacsonyabb is lehet.

A vidéki városokban és falvakban inkább a fix összegű idegenforgalmi adó a jellemző. A kiemelt turisztikai központokban általában 500 Ft, kisebb településeken kevésbé jelentős helyeken 200-300 Ft szokott lenni.

Idegenforgalmi adó mentesség

Idegenforgalmi adót nem kell fizetni a 18 év alattiaknak, illetve azoknak, akik nem turisztikai célból látogatnak az adott településre. Ezeket a mentességi lehetőségeket tételesen is felsorolja a törvény, illetve az idegenforgalmi adó bevallásban is külön soron kell kimutatni. Ilyenek például: kórházban, szociális intézményben lévő fekvőbeteg, középiskolás vagy felsőfokú intézmény hallgatója, az adott településen üdülőtulajdonnal rendelkező vagy munkavégzés miatt ottalvó stb.

Korábban a 70 év felettiek is mentesültek az idegenforgalmi adó alól. Ez a lehetőség egy ideje már megszűnt, a nyugdíjas vendégekre nem vonatkozik az IFA mentesség.

Idegenforgalmi adó bevallása, IFA-bevallás

Az idegenforgalmi adót nem csak beszeded a vendégektől és befizeted az önkormányzathoz. A pénz nem minden, adminisztrációs feladataid is vannak 🙁

Egy bevallást kell készítened, amiben szépen tájékoztatod az önkormányzatodat, hogy mennyi idegenforgalmi adót kértél el a vendégeidtől. Maga a nyomtatvány tényleg nem bonyolult, pár perc alatt ki lehet tölteni.

Az idegenforgalmi adó bevallást beadhatod az önkormányzathoz személyesen, beküldheted postán, illetve ha mázlista vagy, akkor Ügyfélkapun keresztül is beküldhető. Az Ügyfélkapus beküldési lehetőség nem minden Önkormányzatnál létező opció, ezért mondtam, hogy mázli kell hozzá.

Idegenforgalmi adó befizetése

Új titulusod van: adóbehajtó lettél! 😀 A szálláshely tulajdonosaként köteles vagy az idegenforgalmi adót elkérni a vendégtől. Ha nem teszed meg, akkor a vendég helyett neked kell az IFÁ-t megfizetni. Az idegenforgalmi adót befizetheted az alábbi módokon:

  • csekken: sárga csekket az Önkormányzatodnál tudsz kérni
  • átutalással: a bankszámlaszámot szintén az Önkormányzatnál kell megkérdezned.

Fontos! Az idegenforgami adó nem állami adó. Befizetned nem a NAV-hoz kell, hanem a saját Önkormányzatodhoz és a bevallást sem a NAV-hoz kell beküldeni, hanem szintén az Önkormányzathoz.

Szálláshelyek ellenőrzése IFA befizetés miatt

Az Önkormányzatok bevételeik érdekében jogosultak ellenőrizni, hogy a szálláshelyen tartózkodik-e vendég. A legtöbb Önkormányzatnál erre külön dolgozók vannak. Nemes egyszerűséggel vendégellenőrnek hívják őket. Az ő feladatuk, hogy körbejárják az adott kerületben vagy településen a szálláshelyeket és szúrópróbaszerűen ellenőrizzék, hogy van-e vendég a nyaralóban, apartmanban?

Ha ellenőrzéskor nem vagy a kiadott lakásban, nyaralóban, apartmanban, akkor egy értesítőt hagy, és neked kell bevinni a vendégkönyvet bemutatásra.

Jövedelmező és békés szezont kívánok!

Molnár Anita
családi adótanácsadó
Vedd a kezedbe adóügyeidet!

De jó cikk! Meg is osztom az ismerőseimmel!narancs nyil

Köszönöm, hogy elolvastad!

Tanulj velem! 

Ingatlan bérbeadás adózása („albérlet”) tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/

Szállásadó leszek!az ötlettől az első vendégig – tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/szallasadas-apartmankiadas-kepzes/

Szállásadó vagyok! – de vajon mindent jól csinálok?? Közösségi ÁFA, számlázás, TFH – tantermi képzés részletes infók itt:
https://tudatosadozo.hu/szallasado-vagyok/

Úristen, áfás leszek! – előadás 12 milliós bevételt átlépőknek

Részletek: https://tudatosadozo.hu/uristen-afas-leszek/

———————————————-

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó, az ingatlantulajdonosok adótrénere

———————————————-

 

Tök jó hírleveleket szoktam írni az olvasóim szerint. Érdemes egy próbát tenned velem, csak az emailcímed kell hozzá 🙂

  • Tippek: az éppen aktuális tennivalókra felhívjuk a figyelmed
  • Idő: a magazinban a blog havi cikkeinek rövid kivonata is bekerül átkattintható linkkel, így csak azt olvasod, amire tényleg szükséged van
  • Biztonság: ha hirtelen kérdésed merül fel, tudod, hogy van kihez fordulnod. Élj a lehetőséggel bátran!
  • Nyugalom: nem tömjük tele a postaládádat, havonta 1 levélre számíthatsz.

Iratkozz fel, megéri!