16t34

16T34-es nyomtatvány: ezen lehet az adóazonosítót igényelni

Hogyan kell adóazonosítót igényelni? Hogyan szerezz 16T34 -es nyomtatványt? 2017-től pedig 17T34-es nyomtatványt?Újszülötteknek honnan lesz adókártyája? Ha elveszett az adókártya, hogyan pótold? Itt jönnek a válaszok!

Kinek kell adókártya, adóazonosító jel?

Alapvetően mindenkinek szüksége van rá, akinek adóköteles jövedelme van, hiszen a kifizetéshez az adóazonosítódat el fogják kérni. Az adóazonosítót az adóbevallásra is rá kell írni majd.

Ezen túl adóazonosító kell azoknak a gyerekeknek is, aki után a szülő családi adókedvezményt akar igénybe venni. Ennek a szabályozásába már tavaly belenyúltak és 2016. január 1-től kötelezővé tették a gyermekek részére az adóazonosítót. Aztán kiderült, hogy nagyon sok gyereknek nincs még és az állam egyszerűen nem bír annyi adókártyát legyártani 😛 Emiatt a határidőt meghosszabbították 2016. év végéig, s változtattak az adóazonosító kiadásának a rendjén is. Eredetileg a szülőknek kellett kérni a gyermek számára az adóazonosítót a 16T34-es nyomtatványon (2017-től 17T34-es nyomtatvány), aztán a módosítás után úgy néz ki, hogy a NAV hivatalból elindítja a folyamatot: aki 2016. december 31-ig nem tölti be a 25. évét, annak megképzi az adóazonosító jelet és a kártyát kiküldi postán, elméletileg november végéig. Erről részletesebben itt olvashatsz: https://tudatosadozo.hu/megsem-kell-minden-gyereknek-adoazonosito-jelet-csinaltatni/

Ha biztosra akarsz menni és nem várod a sült adókártyát  … bocs,  galambot, akkor az adóazonosító igénylését bármikor elindíthatod, személyesen a NAV-nál lesz a legegyszerűbb. Mindjárt mondom a teendőket is részletesen.

A gyerekek részére az első adókártya igénylése ingyenes.

Adókártya igénylés 2018-ban

Csak és kizárólag azért, hogy a Kedves Adófizető Állampolgárok ne unatkozzanak, évente változik az adókártya igénylő nyomtatvány 😀 😀

Az aktuális cikket itt olvashatod: 2018-ban mennyibe kerül, hogyan kell kifizetni, hova utalj, sőt van benne letölthető adókártya igénylő nyomtatvány is pdf-ben: 

Kattints ide: >>>Adókártya igénylés 2018-ban

Elveszített adókártya pótlása

Elveszett az adókártyád? Vagy megrágta a kutya? Akkor bizony kérni kell másikat! Hiba tudod az adóazonosítódat, sok helyen ez nem elég, látni akarják az adókártyát is!

Új adókártyát ugyanúgy a 16T34-es (2017-ben  17T34-es) jelű nyomtatványon tudsz kérni, amin az első adókártyát is igényelhetjük.

Az adókártya pótlása nem ingyenes, 3000 Ft-ba fog kerülni 🙁

Adókártya csere névváltozás miatt

Leggyakrabban az ifjú hölgyeket érinti az adatváltozás: házasságkötéskor a legtöbben felveszik a férjük vezetéknevét valamilyen formában. A név változása miatt cseréltetni kell a személyi okmányokat, így az adókártyát is.

Kitaláltad már, hogy milyen nyomtatványt kell az adókártya cseréjéhez kitölteni? Bingó! Ugyanazt a bizonyos  16T34-es (2017-ben  17T34-es) jelű nyomtatványt kell használni 🙂

16T34 nyomtatvány letöltése pdf-ben

Ezt a nyomtatványt kibogarászhatod a NAV oldaláról vagy egyszerűbb, ha ide kattintva letöltöd: https://tudatosadozo.hu/wp-content/uploads/2016/03/16T34.pdf

17T34 nyomtatvány letöltése pdf-ben

Nem szeretnél a NAV kitöltő programjával vacakolni? Feltettem pdf formában ezt a nyomtatványt, innen ki tudod nyomtatni és kézzel kitöltheted: 17T34 nyomtatvány adókártya igényléshez

16T34, 17T34 nyomtatvány kitöltése

Maga a nyomtatvány nem hosszú és nem is túl bonyolult a kitöltése. Elég értelemszerűen lehet benne haladni. Ami nem vonatkozik rád, egyszerűen hagyd üresen.

16t34_kitoltesi_utmutatoA kitöltéshez részletes útmutató is készült. A NAV oldalára sajnos pdf-ben töltötték fel, így csak elérési utat tudok neked adni, de meg fogod találni. Kattints erre a linkre: 16T34 kitöltése, illetve 17T34 kitöltése, majd a bejövő oldalon keresd meg azt a részt, amit itt a képen pirossal bekarikáztam neked, s onnan már közvetlenül le tudod tölteni magadnak is az útmutatót.

Adókártya igénylő 16T34, 17T34 nyomtatvány beküldése


Ha elveszett, módosulnak az adataid vagy újonnan igényelsz adóazonosítót és adókártyát, akkor háromféle út áll előtted:

  • Ügyfélkapun keresztül küldöd be: haladóknak ajánlott. Ehhez természetesen már lennie kell Ügyfélkapudnak 😀 valamint a gépedre le kell tölteni az ÁNYK keretprogramot és a nyomtatványt is. A NAV nyomtatvány tengerében nem veszel el, ha innen indulsz:  http://nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_programok_nav/adatbejelentok_adatmodositok/NAV_16t34.html
  • postán küldöd be az adókártya igénylésed: nyomtasd ki innen 16T34 nyomtatvány pdf töltsd ki 2 példányban és már postázhatod is. El ne felejtsd aláírni!
  • személyesen a NAV-nál intézed: ha nem vagy rutinos nyomtatványkitöltő, akkor érdemes személyesen intézni. Az Ügyfélszolgálatokon adnak nyomtatványt és a kitöltésben is segítenek a NAV-os hölgyek/urak, s a hét valamelyik napján van hosszított nyitva tartás a nagyobb városok Ügyfélszolgálatain.  A személyi irataidat mindenképpen vidd magaddal!

en_piros

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó

De jó cikk! Meg is osztom az ismerőseimmel!narancs nyil

Köszönöm, hogy elolvastad!

Tanulj velem! 

Ingatlan bérbeadás adózása („albérlet”) tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/

Szállásadó leszek!az ötlettől az első vendégig – tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/szallasadas-apartmankiadas-kepzes/

Szállásadó vagyok! – de vajon mindent jól csinálok?? Közösségi ÁFA, számlázás, TFH – tantermi képzés részletes infók itt:
https://tudatosadozo.hu/szallasado-vagyok/

Úristen, áfás leszek! – előadás 12 milliós bevételt átlépőknek

Részletek: https://tudatosadozo.hu/uristen-afas-leszek/

———————————————-

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó, az ingatlantulajdonosok adótrénere

———————————————-

 

Tök jó hírleveleket szoktam írni az olvasóim szerint. Érdemes egy próbát tenned velem, csak az emailcímed kell hozzá 🙂

  • Tippek: az éppen aktuális tennivalókra felhívjuk a figyelmed
  • Idő: a magazinban a blog havi cikkeinek rövid kivonata is bekerül átkattintható linkkel, így csak azt olvasod, amire tényleg szükséged van
  • Biztonság: ha hirtelen kérdésed merül fel, tudod, hogy van kihez fordulnod. Élj a lehetőséggel bátran!
  • Nyugalom: nem tömjük tele a postaládádat, havonta 1 levélre számíthatsz.

Iratkozz fel, megéri!