merges_fonok

– Főnök, szépen kérem, hogy….
– Mondtam már, hogy NEM!!!

Jogos-e a munkavállalók elutasítása? Egyre több dolgozó marad hoppon, mert a munkahelyén nem csinálják meg az adóbevallását.  Még akkor sem, ha csak az volt az egyetlen jövedelemforrás egész évben.

A munkavállalók persze nem nagyon erőltetik, a legtöbb ember örül, hogy van munkahelye.

Vajon jogosan utasítja el a munkahely ezt a feladatot?

Régen, ha a dolgozó kérte, a munkáltatója köteles volt az adóbevallást elkészíteni. Hivatalosan ezt  munkáltatói adómegállapításnak nevezik.
Ma már sajnos nincs így: a jogszabály szerint a munkáltató dönthet úgy, hogy egyetlen dolgozójának sem készíti el a bevallását.
Ha a munkahely mégis úgy dönt, hogy bevállalja, akkor is egyre kevesebb esetben teheti meg, szűkülnek a lehetőségek.

Mikor készítheti el a munkáltató dolgozója adóbevallását?

Ha a munkáltató akarja ÉS a dolgozó:

  • csak azon a helyen dolgozott
  • ha volt ugyan más munkahelye is ebben az évben, de belépéskor leadta az előző hely kimenő papírjait
  • közszférában dolgozók esetén, ha csak egy illetményszámfejtő helyhez tartozó helyekről volt jövedelme
  • néhány ritka eset, ezekről itt olvashatsz, ha bírod a hivatalos nyelvet: munkáltatói adómegállapítás

Sőt, még az adókedvezmények igénybe vétele sem zárja ki a munkáltatói adómegállapítást: önkéntes egészségpénztárad vagy önkéntes nyugdíjpénztárad kedvezményét is igényelheted.

És ha nem??

Ha a munkáltató nem vállalja, a dolgozóknak milyen lehetőségük marad?

Vajon van más lehetőség is?

Naná!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Tanulj velem! 

Ingatlan bérbeadás adózása („albérlet”) tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/https://tudatosadozo.hu/hosszutavu-lakaskiadas-adozasa-trening/

Szállásadó leszek!az ötlettől az első vendégig – tantermi képzés részletes infók itt: https://tudatosadozo.hu/szallasadas-apartmankiadas-kepzes/

Szállásadó vagyok! – de vajon mindent jól csinálok?? Közösségi ÁFA, számlázás, TFH – tantermi képzés részletes infók itt:
https://tudatosadozo.hu/szallasado-vagyok/

Úristen, áfás leszek! – előadás 12 milliós bevételt átlépőknek

Részletek: https://tudatosadozo.hu/uristen-afas-leszek/

———————————————-

Baráti üdvözlettel:

Molnár Anita
családi adótanácsadó, az ingatlantulajdonosok adótrénere

———————————————-

 

Tök jó hírleveleket szoktam írni az olvasóim szerint. Érdemes egy próbát tenned velem, csak az emailcímed kell hozzá 🙂

  • Tippek: az éppen aktuális tennivalókra felhívjuk a figyelmed
  • Idő: a magazinban a blog havi cikkeinek rövid kivonata is bekerül átkattintható linkkel, így csak azt olvasod, amire tényleg szükséged van
  • Biztonság: ha hirtelen kérdésed merül fel, tudod, hogy van kihez fordulnod. Élj a lehetőséggel bátran!
  • Nyugalom: nem tömjük tele a postaládádat, havonta 1 levélre számíthatsz.

Iratkozz fel, megéri!